2022.10.26

Ősztől csoportanalitikus kiscsoport indul a Villányiban

Csoport mindazoknak, akik nehezen találják magukat kapcsolataikban, hétköznapjaikban, ill. valamilyen elakadást élnek meg az életükben.

A csoport mint labor használható: az itt zajló aktív kommunikáció, szabad beszélgetés, a jelentések rétegeivel, sokféleségével való játék lehetővé teszi önmagunk másfajta megértését, társas és lelki működéseink újragondolását és újraalkotását.
A csoport heti rendszerességgel találkozik 90 perces időtartamban. Bár a csoport nyitott – tehát csatlakozhatnak hozzá új emberek és különböző időpontokban távozhatnak belőle a tagok – van egy stabilitása is. Aki a folyamatban való részvétel mellett dönt, attól éppen ezért elköteleződést kíván, viszonylag hosszabb távú folyamatos jelenlétet, közös munkát.

A csoport kedd esténként 18.30-20.00-ig tart a Villányi Pszichológiai Rendelőben, a Villányi út 105/a-ban.

Csoportvezető: Szabó Veronika (Klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológus, csoportvezető, csoportanalitikus jelölt)

Jelentkezés a csoportvezetőnél telefonon (+36 30 4146303). A csoportba kerülést előzetes találkozás – interjú és felkészülés – előzi meg minden esetben.

2019.10.08

Iskolaelőkészítő workshop SZÜLŐKNEK

Nem tud eligazodni az iskola-előkészítő foglalkozások és mozgásfejlesztések (túl)kínálatában?
Lemarad valamiről a gyermeke, ha nem jár iskola-előkészítő foglalkozásra?
Hogyan érinti Önöket az új törvényi szabályozás?
Mit tehet annak érdekében, hogy segítse gyermeke iskolaérettségét?

A két alkalmas workshop során olyan ismereteket és gyakorlati tippeket adunk át a szülőknek, amikkel saját maguk tudják elősegíteni a gyermekük spontán érését.
Kézzelfogható segítséget (könyveket, munkafüzeteket, társas- és kártyajátékokat, eszköz nélküli játékokat) adunk, melyek szinte észrevétlenül, játékos formába bújtatva támogatják meg a gyermek iskolai készültségi szintjét.

Műhelyvezetők, jelentkezés
Durányik Réka - klinikai szakpszichológus
+ 36209372978

Helyszín
1118 Villányi út 105/a

Árak:
4000.-/fő

2019.09.19

Kiút a káoszból

Szakértő segítség csecsemők és újdonsült anyukájuk összecsiszolódásához

Jól csinálom?
Mit szól a férjem?
Mi lesz, ha valamit elrontok?
Kinek higgyek, ha mindenki mást tanácsol?
Én is számítok?

Elég jó anya vagyok? Hogy éljem túl a végeláthatatlan altatásokat? Eleget eszik a gyerekem? Miért sír állandóan? Elég ügyes a mozgása? Mikor fog már beszélni? Elég okos? Nem baj, ha cumizik? Mit csináljak, amikor hisztizik?

Szeretettel várjuk azokat az anyukákat, akiknek 0-3 éves korú gyermekük van, és szakemberek segítségével szeretnék a saját válaszaikat megtalálni a fenti kérdésekre. Mert hiszünk abban, hogy pontosabb képet kapva a baba fejlődéséről, nagyobb rálátással és empátiával könnyebben áthidalhatók a nehézségek.

Az anyává válás belső, természetes folyamatát sokszor megnehezíti a külvilág.
Sok az interneten szembejövő információ, érkeznek a játszótéren elhangzó kéretlen vélemények, az "így kell csinálni" típusú receptek, melyek csak elbizonytalanítanak.
Olykor elbagatellizálja a környezet azt a nehézséget, amit az anya átél a csecsemővel a mindennapokban.
Az így keletkező rossz érzések miatt a szülők hozzá nem értőnek érezhetik magukat.
Ennek a bizonytalanságnak a feloldására szervezünk olyan workshopokat, ahol pszichológussal és gyógypedagógussal dolgozunk együtt azért, hogy a szülők elfogadják, nehézségek mindenkivel előfordulhatnak, és elhiggyék, lehet ezekben a helyzetekben is jó érzéssel jelen lenni.

A workshopok fő témái:
Az anyává válás folyamata
A baba temperamentuma, a kötődés alakulása
A csecsemők alvási- és a szüleik altatási szokásai
Evés, etetés, étkezés
Sírás, megnyugtatás
Mozgásfejlődés
A baba kommunkiációja, a beszédfejlődés
Az értelmi fejlődés, játék, figyelem
Érzelmek, ézelemszabályozás
A dac

Létszám: maximum 10 fő.

A workshopot vezeti:
Durányik Réka - klinikai szakpszichológus, leendő baba-mama konzulens

Időpont:
Másfél óra szerda délelőttönként, heti rendszerességgel. A csoport minimum 4 fő jelentkezése esetén indul el, így a kezdő időpont is ennek fényében alakul.
Az aktuális témákról érdeklődjön az elérhetőségeinken.

Ár:
5000.-/fő/alkalom

Érdeklődni lehet:
Durányik Réka
+36209372978

2019.05.25

Közlekedj okosan Budapesten!

Személyiség- és képességfejlesztő társasjáték tábor

Szeretettel várjuk azokat az alsó tagozatos gyerekeket, akik szeretnek izgalmas küldetéseket végrehajtani, rejtélyeket megoldani, kalandozni és társasjátékozni.

Programterv:

Reggelente csapatépítő játékok és tevékenységek: egyen-sapi készítése közösen, társasjátékok megtervezése és elkészítése saját kezűleg, közösen szerzett élményekről készült fotókkal való játékok (és meglepik :), közös térkép készítése, stb.

Délelőttönként egy általunk kiszemelt budapesti helyszínre utazunk el tömegközlekedési eszközökkel, az aznap reggel közösen elkészített térképünk alapján. Ezeken a helyszíneken különböző küldetéseket (nyomolvasások, kincskeresések, geocaching="ládikózás", stb.) kell végrehajtaniuk a gyerekeknek, melynek során rengeteg érdekességet szívnak magukba Budapestről.

A BAH-csomópont közelében lévő központunkban elfogyasztott ebéd után az aznapi kalandjainkhoz kapcsolódó játékokat játszunk, majd 2x45 perces fejlesztő foglalkozáson vesznek részt a gyerekek:
amíg az egyik csoport a pszichológus kolléganőnkkel társasjátékozik - többek között - szociális- és személyiségfejlesztő célzattal, addig a csapat másik fele egy komplex, tanulási képességeket megcélzó, játékos fejlesztő foglalkozáson vesz részt gyógypedagógus vezetésével. Kis szünet után pedig cserélünk.

A tábor képesség- és személyiségfejlesztő hatásai:

Táborvezetők:
Durányik Réka, klinikai szakpszichológus
Jenes Tünde, pszichopedagógus jelölt, cserkészvezető

Időszak:
június 24.-28. minden nap 09:00-16:00
Erre a hétre testvéreket is várunk, mert ebben a táborban kiemelt szerepet kap a testvérkapcsolatok megerősítése, és mélyítése is.

július 22.-26. minden nap 09:00-16:00

Csoport összetétele:
óvodás és alsó tagozatos korosztály

Helyszín:
Iskola-Vár Képességfejlesztő Központ, 1118 Budapest, Villányi út 105/a.

Árak:
40.000.-/fő
testvérkedvezmény: 25% a kisebb testvérnek

Az árak tartalmaznak:

Érdeklődni lehet:
Durányik Réka
+36209372978

2018.10.18

Télköszöntő Ügyes Kezek

Száncsengők, piros sapkák, hóangyalok, agancsok és meleg kakaók. Köszöntünk Tél!

A 6-10 éves gyermekeknek megszervezett komplex finommotorikus képességfejlesztő foglalkozásainkon szeretettel várunk mindenkit, aki szeret alkotni, teremteni, festeni, vágni, ragasztani, maszatolni.

Célunk, hogy az alkotás során a gyerekek igazán kikapcsolódhassanak a leckeírás, a verstanulás, a matekgyakorlás és a dolgozatra készülés mókuskerekéből, hogy feltöltődhessenek, regenerálódhassanak egy kicsit a hét közepén. Ennek érdekében hívjuk segítségül a téli hangulatot megteremtő témaköröket, hogy ezzel megelőzhessük bennük az ebben az időszakban oly gyakori fáradtság és a "lemerülés" kialakulását.

A didaktikusan felépített fejlesztés komplexitása többek között abban rejlik, hogy a foglalkozásokon nemcsak a grafomotoros képességfejlesztésben nyújtunk segítséget a gyerekeknek, hanem a megalkotott produktumok felhasználásával szinte észrevétlenül fejlődik a többek között a matematikai készségek fejlődését szolgáló térbeli - és az idői orientációs képesség, az olvasás és írás alapját képező szeriális észlelés és nem utolsó sorban a figyelem és az emlékezet területei is, melyek a teljes tanulási folyamat sikerességét tudják befolyásolni.

A fejlesztő csoport egyedisége pedig abban rejlik, hogy a megsegítést igénylő gyerekek mellett a tehetséges gyermekek gondozása is kiemelt hangsúlyt kap a foglalkozások során.

A Télköszöntő Ügyes Kezeket szerdánként 17:00 és 18:00 órás kezdettel várja gyógypedagógus kollégánk Mogyorósi Zsuzsi a gyermekek számára észrevétlen képességfejlesztő trükkökkel, izgalmas ötletekkel és sok szeretettel.

(az érintett szerdák: november 7., 14., 21., 28., és december 5.)

Ára: 3000.-/fő/alkalom, amely tartalmazza a foglalkozásokon felhasználható alapanyagokat és eszközöket, illetve az ezekből készített egyedi produktumokat is.

(A foglalkozások minimum 4 fő előzetes jelentkezése esetén valósulnak meg!)

 

Érdeklődni:

Durányik Réka
Tel.: +3620 937 2978

2018.10.18

Adventi Ügyes Kezek

Díszítsék fel gyermekeink a téli ünnepeket!

A 6-10 éves gyermekeknek megszervezett kreatív kézműves foglalkozásainkon szeretettel várunk mindenkit, aki szeret alkotni, teremteni, festeni, vágni, ragasztani, maszatolni, ugyanis az Ügyes Kezek foglalkozásokon nemcsak a grafomotoros képességfejlesztésben nyújtunk segítséget, hanem a tehetséges gyermekek gondozása is kiemelt hangsúlyt kap.

A gyerekek minden foglalkozással egyre közelebb és közelebb kerülnek a téli ünnepek meghitt hangulatához, melyben az alkalomhoz illő zenei aláfestés, illatok, ízek és fények is segítségükre lesznek majd.

A foglalkozásokon elkészült teljesen egyedi díszek még évek múltán is értékes öltözéke lehet majd a karácsonyfának, ill. az ünnepi díszbe borult otthonnak.

Az alkotás közben lehetőségük nyílik a szeretteiknek szánt meglepetések készítésére is, melynek során megtapasztalhatják a személyre szóló, igazi ajándékozás örömét is. Az így elkészült munkák önbizalommal töltik el a gyerekeket, emellett pedig nagyon beszédesek is tudnak lenni: tükrözik a gyermekben rejlő értékeket, és nyíltan mesélnek az érzelmeikről is.

Az Adventi Ügyes Kezeket december 12-én és 19-én (szerdánként) délután 17:00-18:30-ig várja gyógypedagógus kollégánk Mogyorósi Zsuzsi a gyermekek számára észrevétlen grafomotoros képességfejlesztő trükkökkel, ünnepi hangulattal és nagy szeretettel.

Ára: 4000.-/fő/alkalom, amely tartalmazza a foglalkozásokon felhasználható minőségi alapanyagokat és eszközöket, illetve az ezekből készített időtálló és esztétikus egyedi produktumokat is.

(A foglalkozások minimum 4 fő előzetes jelentkezése esetén valósulnak meg!)

 

Érdeklődni:

Durányik Réka
Tel.: +3620 937 2978

2018.06.28

ÉSZbontó iskolafelkészítő csoport

Intenzív, célzott felkészítés az iskolakezdésre

Szülőként mindannyian azt szeretnénk, hogy a gyermekünk a lehető legjobb start mezőről indíthassa el az iskolai pályafutását. Az első osztályban megélt érzelmek a legmeghatározóbbak arra nézve, hogy merre alakulnak majd a tanulmányai a későbbiekben: "Én úgysem tudom megcsinálni, így inkább meg sem próbálom", vagy "Bármit el tudok érni, mert képes vagyok rá".

Ezért kiemelten fontos, hogy a gyerekek a lehető legfelkészültebben és legérettebben kezdjék meg az iskolát.

Az intenzív ÉSZbontó csoportunk ebben tud segítséget nyújtani az iskola előtt álló, tipikusan fejlődő gyerekeknek, mert:

1. FELKÉSZÜLTTÉ tesz az iskolai kihívásokra

A kognitív képességek trenírozása elengedhetetlenül fontos a sikeres tanulmányokhoz:
- A megfelelő figyelmi kapacitás és struktúra annak érdekében, hogy ne fáradjon el túl hamar a századik "a" betű kerekítésében, hogy ne tévessze össze a matematika felmérőben a kivonást az összeadással, hogy ne kezdjen el a tanóra felénél tornyot építeni a radírjából és a ceruzáiból.
- Az érzékelés és észlelés, hogy akkor is maradéktalanul meg tudja érteni az óra végén elhangzó házi feladatot, ha akkor már nagy zsivaj van az osztályteremben. Azért, hogy a rengeteg vizuális információt tartalmazó munkafüzetben ne vesszen el a részletekben, hanem képes legyen gyorsan megtalálni a kijelölt feladatot. Azért, mert a tanulás agyi folyamatainak alapja a jól működő érző- észlelő rendszer.
- A fejlett emlékezet, mely elengedhetetlen a szükséges információ kellő időben történő előhívásához. Többek között e terület felelős a jól (vagy rosszul) sikerült felmérőkért. A jól működő emlékezet segít előhívni a korábban megszerezett tudást.
- Jól funkcionáló gondolkodási területek: az analógiás gondolkodás segítségével megkönnyítjük a számolásos tevékenységeket (ha 2+2=4, akkor 12+2=14). Az analízáló-szintetizáló agyi tevékenység pedig a betűk szótaggá, a szótagok szavakká (stb.) alakításáért felelős, vagyis az olvasásért és írásért.

2. ÉRETTÉ tesz az iskolai kihívásokra az alapozó terápia által nyújtott eszközök segítségével.

Ennek során azokat az elemi mozgásokat gyakoroltatjuk be újra a gyerekekkel, amiket az első életévükben élettanilag már átéltek és elsajátítottak. Ezzel biztosítunk számukra egy olyan fejlődésbeli "lökést", amellyel újra-, és helyesen rendeződhet össze a mozgásuk.
- Az emberi agy olyan területeire jutunk el ezzel a módszerrel, melyek a beszédért,- ezzel párhuzamosan pedig a készségszintű olvasásért, írásért, és számolásért, stb. felelősek.
- Közben fejlődnek a nagymozgások, az egyensúly illetve a rugalmasság, a ritmus, a keresztmozgások,
- a finommotorika, mely elengedhetetlen a megfelelő íráskép kialakulásához,
- ill. a szerialitás (sorrendiség), melynek köszönhetően nem fogják felcserélni a szavakban a betűk sorrendjét (pl.tél-lét).
Homloklebeny gyakorlatokkal (mozgásos gyakorlatokkal ötvözött frontális lebenyt stimuláló speciális gyakorlatok) pedig majd tanulási helyzetben is aktiválódni fognak az általunk trenírozott készségek.

Mitől más, miben több?

Az ÉSZbontó csoportunk tehát két olyan terápiás eljárást fűz egybe, melyeknek hatásai erősítik egymást:
a mozgás és a kognitív funkciók együttes fejlesztésével, az érzékszerveken és a mozgásos tevékenységeken keresztül egyenesen az idegrendszerre hatunk, így FELKÉSZÜLTTÉ és ÉRETTÉ tesszük a tipikusan fejlődő gyerekeket a sikeres iskolakezdésre.

Amennyiben a gyermek fejlődésében valahol elakadást észlelünk a tréning során, akkor lehetőséget nyújtunk a szülők számára, hogy átbeszéljük a további lehetséges fejlesztés mikéntjét.

Hogy néz ez ki a gyakorlatban?

A foglalkozást vezeti: Mogyorósi Zsuzsanna gyógypedagógus, alapozó mozgásterapeuta
Időtartam: 1x45 perc kognitív fejlesztés, majd kis szünet után 1x 45 perc alapozó terápia a hét minden napján. Időpont: július 23-27. minden nap 09:00-10:30

Formája: csoportos, minimum 3, maximum 6 fő.

Ára: 3500.-/45perc/fő, 35.000.-/hét (10x45perc)

Jelentkezni lehet:
Durányik Réka
+36209372978

2018.06.28

Művészetterápiás csoportfoglalkozás

Művészetterápiás csoportfoglalkozásokat indítunk két korosztály számára július 23-27 között napi másfél óra időtartamban.
A gyerekek szorongásai és nehézségei sokszor nehezen megközelíthetők és oldhatók verbális úton. A fő kifejezésmódjuk jellemzően a szabad játék, rajz, egyéb kreatív tevékenységek. Az iskola kevéssé ad teret, hogy társas kapcsolataikban megtalálják a számukra megfelelő utat a másik felé, és kevéssé kapnak időt arra, hogy megélhessék saját maguk egyediségét és sikerességét.
A csoportfoglalkozások segítenek a társas kapcsolatok kialakításában, segítik megélni az együttlevés örömét, és végső célként megélni az önmagukkal levés örömét.
A csoportfoglalkozásokat javasoljuk a szorongással –, indulatkezelési nehézségekkel küzdő gyerekeknek, vagy azoknak, akik egyszerűen csak elfáradtak a mindennapok rutinjától, az iskolai teljesítményhelyzetektől.
Segíteni szeretnénk a gyerekeknek a kapcsolatteremtésben, afeszültségeik oldásában, önmaguk elfogadásában, önismeretük fejlesztésében.

Időpontok:
Július 23-27. 13.30-15.00 7-9 évesek
Július 23-27. 15.30-17.00 10-11 évesek

Árak:
15.000,-/hét

Jelentkezni lehet:
Durányik Réka
+36209372978

Az oldalon található képek Kalocsai Enikő és Lukács-Kalocsai Eszter munkái.